Második és harmadik napi összefoglaló Norvégiából | Olimpiai Kvalifikáció

2016.12.16. – Elérkezett az első mérkőzés napja…

 

A mai napon első körbena norvég együttessel mérkőzött meg a magyar női U25-ös válogatott. A reggel szokásosan, reggelivel kezdődött, majd egy korai, utolsó edzéssel rákészültünk az esti mérkőzésre. 

Az edzést ebéd, majd pihenés követte. Sok nyugalomra azonban nem volt lehetőség, 16:15-kor újra elindultunk a jégcsarnokba, ahol a szokásos protokollt betartva készültünk a norvégok elleni összecsapásra. A mérkőzésen készült fotókat a GALÉRIÁBAN tekinthetitek meg. Sajnos a játék nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, így a végeredmény: HUN 0:4 NOR.

A mérkőzés utáni vacsorát követően volt miről beszélni a meetingen, így mentálisan is le lehetett zárni az adott napot.

A harmadik napon korai reggeli volt, hiszen 7:55-kor már indultunk a pályára megtartani az átmozgató edzést.

Az edzés után vár az ebéd, és némi pihenés, de 12:50-kor már újra úton voltunk a pályára, ahol elkezdődhetett a felkészülés a szlovákok elleni mérkőzésre. A jégkorong blog a következő képpen számolt be a mérkőzésről:

A magyar női válogatott többek között Gowie első tétmeccsen lőtt válogatott góljának és Németh Anikó 29 védésének köszönhetően győzött a stavangeri olimpiai selejtezőtorna második mérkőzésén.

A mérkőzést jó iramban, kiegyenlített küzdelemmel kezdték a csapatok. A 4. perc végén kettő a semmire vezethettük a szlovák kapusra a korongot, ám kimaradt a lehetőség. Az ellentámadás során Németh Anikó megfogta a korongot, ikertestvére, Bernadett pedig megvédte őt egy irányába korcsolyázó szlovák játékostól, a játékvezetők ezért 2 perces büntetést adtak. Az emberhátrányt kivédekeztük, majd a 10. percben Ungár Rebeka szép cselek után éles szögből lőtt, de nem pattant be a korong Kiapesováról. A harmad végjátéka a kiállításokról szólt, előbb Mayer Fruzsina gáncsolásért, majd 1 perccel később Németh Bernadett testre ütésért ült ki a büntetőpadra, előbbi visszatérése után pedig páros büntetést osztottak ki a játékvezetők, ebben magyar részről Medgyes Dorottya volt érintett.

A második játékrész 46. másodpercében elcserélték magukat a szlovákok, az emberelőnyt megnyomtuk, de nem sikerült megszereznünk a vezetést. A kiegészülés után északi szomszédunk átvette az irányítást, a meccs felénél lesgyanús helyzetből kapuvasat lőttek. A 36. percben eljött a második magyar 5 a 4 elleni lehetőség, kihagytuk, majd Obercianova visszatérése után megint Szlovákia dominált, Németh Anikónak több bravúrt is be kellett mutatnia.

A záró húsz perc első felében jobban játszottunk, a 46. percben egy szlovák védelmi hiba után Dabasi Réka a kapussal találta magát szemben, Kiapesová védett. Az 50. percben megszereztük a vezetést, Gowie megindult a magyar harmadból, önzetlenül Horváthnak passzolt, ő Dabasihoz tette, a szlovák kapus pedig hiába védett, Gowie belőtte a kipattanót. A bekapott gól után feléledt Szlovákia, hajtott az egyenlítésért. Másfél perccel a vége előtt Németh Bernadett térdhasználatért 2 perces büntetést kapott, a szlovákok időt kértek és lehozták kapusukat. Az így kialakult 6 a 4 elleni játékban Kiss Andrea betalált az üres kapuba. Magyarország 2-0-ra nyert, ezzel megszerezte első győzelmét a stavangeri olimpiai selejtezőtornán. 

A 2:0-ra, jó játékkal megnyert mérkőzés után a shotout-al záró Németh Anikó, a magyar színekben első gólját szerző Gowie Alexandra, a mérkőzés utolsó gólját üres kapuba lövő Kiss Andrea, valamint az elégedett szövetségi kapitány, Marton Tibor nyilatkozott.

A vacsorát még egy megbeszélés követte, ami lezárta ezt a napot, holnap már teljes gőzerővel készülhetünk az utolsó, kazahok elleni mérkőzésre.

HAJRÁ LÁNYOK, HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!!!